Sinister - Elemzés

sinister.jpg

2012-es amerikai (mint mindig) thriller (tudom, hogy a thriller nem horror, de megérdemli, hogy az oldalon szerepeljen)! Ez a film is valamelyest természetfeletti erőket mutat be, illetve olyan dolgokat próbál elhitetni velünk, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Mentségére szóljon, nem mondták, hogy igaz történet alapján készült. 

Scott Derrickson rendezte a filmet, akinek a neve bizonyára mindenkinek ismerősen hangzik, hiszen több nevezetes horrorfilmet is alkotott. (The Exorcism of Emily Rose, Deliver Us from Evil)

Ahogy már korábbi elemzésünkben megtettük, itt is érveket fogunk felsorolni a film mellett, illetve ellen is. Aztán ezek alapján mindenki próbálja meg eldönteni magának, hogy megéri megnézni, vagy sem!

Kezdjük is el tehát. A korábban fent említett Scott Derrickson mivel már tudott valamit letenni a horrorműfajban, így mindenképp megérdemel egy esélyt, hogy ezt a művét is szemügyre vegyük. Mivel eddigi alkotásai nagy sikert arattak (leginkább Amerikában), jogosan feltételezhetjük, hogy ez is hasonlóan jó alkotás. Ez alapján, megéri megnézni a filmet!

A film főszereplői: Ethan Hawke, Juliet Rylance, illetve James Ransone is bőven kapott szerepet. A horror rajongóknak ezek a nevek abszolút újak szerintem, ne lepődjetek meg. Viszont azt az egyet megígérhetem, hogy nem fogtok csalódni bennük, főleg Ethan Hawke kiválóan játszotta a szerepét. A többnyire ismeretlen szereplők ellenére ez az érv is a film mellett szól, hiszen jól játszották szerepüket.

sinister2.jpg

Annak ellenére, hogy inkább paranormális jelenségekkel, és szellemekkel próbál riogatni, mutatott újat is a film. Pláne a vége, az szerintem nagyon meglepett minden nézőt. Érdekes, hogy Scott próbálta picit vegyíteni a brutalitást, és a gyilkolást a szellemekkel... valljuk be.. nem csinálta rosszul. Egész jó alkotás lett belőle. Több olyan része is van, hogy távolabb kellett picit toljam a laptopot, illetve kikapcsoljam az 5.1-et is sima hangszóróval nézzem tovább. Tehát nagyon el lett találva ez a film. Nagyon kevés az a pont benne, amin ne izgulna az ember.
Tehát ez egy nagyon komoly érv a film mellett.

 

Íme, a film előzetese. Nagyon sok érdekes jelenetet mutat már be az előzetese is. Valósággal azonnal szeretnénk látni a teljes filmet, amint megnéztük az előzetesét, legalábbis szerintem. Ez az érv is a film mellett szól.

Kedves Hölgy olvasóink! Örömmel jelentjük be, hogy ezúttal nincs olyan érvünk, ami Önök ellen szól, tehát a férfiak ezentúl nem hátsó szándékkal fogják együtt nézni a filmet Önökkel. (Nem mint az Oculus elemzésünkben.)

Na de ha ennyi érv szól a film mellett, mi lehet ellene? Valljuk be: SEMMI! Sőt...Ráadásként egy nagyon komoly indítékot hozok fel, hogy miért is nézd meg ezt a filmet, még ma este!!!
Az IMDb-n 6,8-as átlaggal rendelkezik egy 10-es skálán, 130.000(!!!) szavazat alapján! Na ez azért már elég durva, valljuk be! Ráadásul ezzel az átlaggal és szavazószámmal bekerült a TOP500-as listába, ami szintén nem kis teljesítmény!
Most már remélem tényleg megjött a kedved, hogy megnézd  a filmet!

 

Most pedig egy olyan közleményünk van számotokra, amit nem szívesen írunk le: A BLOGON NEM LESZ BEJEGYZÉS HÉTFŐIG! Sajnos nagyon elfoglaltak leszünk, így biztos nem tudunk semmiféle bejegyzéssel szolgálni nektek, azonban a Facebook oldalunk aktív lesz, azt javasoljuk, hogy látogassátok!

Most pedig jöjjön a már-már szokásosnak mondható szavazás: